Vélemények Daganatos betegség kategóriában
OptiMix
5 éve szedem az optimix gombát, amióta meg tudtam hogy rákos vagyok. Vagyis már nem vagyok, mert minden rendben volt az utolsó kontrol vizsgálaton. Erre is azt mondom hogy az elmúlt 5 évben egyszer sem volt olyan lelet amin elváltozás szerepelt volna. Isten segítsége benne volt , de a gombának is nagyon sokat köszönhetek. Gyorsan gyógyultam, folyamatos negatív leletek. Adjunk egy esélyt hogy egészségesek legyünk. Köszönöm a forgalmazó csapatnak a munkáját hogy mindig időben érkezett a segítség. Mert tudom hogy segített.
OptiMix
5 éve fogyasztom a gombákat, daganatos beteg voltam, túl vagyok a kemoterápián és sugárkezeléseken, idén már az onkologus is mondta, hogy tünetmentes vagyok és egészséges. Úgy gondolom, hogy nagy segitség volt a gomba. Igaz az első 1,5 - 2 évben más gombát használtam, de sokkal drágább volt. Az első ok, hogy MUSHI-ra váltottam az alacsonyabb ár volt. Összehasonlítottam a másik kapszulába mennyi hatóanyag van és a MUSHI-ba, kiderült, hogy MUSHI-ba több mint dupla annyi van mint az előzőbe, így fele adagot kell szedni. Azóta is a MUSHI gombákat fogyasztom, (gyorsan terjedő agresszív áttétes melldaganatom volt) OPTIMIX és HERNYÓGOMBÁT szedek, most csak 2-2db kapszulát. Régebben 2 x 4db-ot szedtem.
OptiMix
Évek óta használom a cég gyógygombáit. Sajnos használnom kell, érintett vagyok daganatos betegségben. Az Optimix terméket naponta fixen, a többi gombafajta kapszuláit pedig felváltva. Teljesen jól vagyok, orvosi kezelést már évek óta nem kapok, csak kontrollra járok. Mindenkinek ajánlom!
Pecsétviaszgomba kivonat
Rendkívül kedvező hatással van a daganat csökkentésére!! Hálásan köszönöm! Munkájukhoz erőt egészséget kitartást kívánok! Köszönöm hogy vannak!!!
BIO Mandulagomba kivonat
méhnyakrák sugárterápia mellett lett alkalmazva, és a közérzetet javította, kevésbé terhelte meg a szervezetet a sugárkezelés a mandulagomba szedésének ideje alatt. Érezheztő volt a közérzet javulás általa.
Üdvözlöm! Kata vagyok, a Mushi gyógygombák irodavezetője.
Ez az oldal Önöknek szól, akik betekintést szeretnének nyerni a gyógygombák hatásmechanizmusának világába. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Mushi gyógygombák honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrizve vannak.
Ha már Ön is kipróbálta termékeinket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az [email protected] címen.
Kérem a fogyasztói vélemények olvasásakor vegyék figyelembe, hogy a közjegyzői hitelesség érdekében a vásárlók által írt szövegek eredeti állapotukban szerepelnek, így előfordulhat fogalmazási- és helyesírási hiba.
Válogasson a véleményekből témák szerint