Vélemények

Ez az oldal Önöknek szól, akik betekintést szeretnének nyerni a gyógygombák hatásmechanizmusának világába. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Mushi gyógygombák honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrizve vannak.
Ha már Ön is kipróbálta termékeinket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az [email protected] címen.

Vélemények Magas vérnyomás kategóriában
Mandulagomba kivonat
Szedem együtt az ImmunoMixet, pecsétviaszgombát és a mandulagombát. A koleszterinszint és a májértékek jók, és a háromhavi vércukorszint előzőleg több mint 9 volt, most pedig csak épp 7 felett, tehát az orvostól kaptam egy képzeletbeli vállveregetést. Azt hiszem, a cukrot így a három gombatermék együtt vitte le.
ImmunoMix
Kb. egy éve fogyasztom ezeket a gomba készítményeket. Megoldást kerestem a magas vérnyomás, változó kori tünetek, migrén, állandósult fáradtság, kimerültségre. Szó szerint szembe jöttek velem a termékek a weboldalak olvasása közben. Kipróbáltuk a párommal, neki is az 50 feletti stresszes életet élő férfiak, minden nyűgjére, egészségügyi kihívásaira. Bevált, szeretjük és elköteleződtünk a termékek pozitív hatásainak eredményeként. Ajánlom a hasonló problémák megoldását keresőknek.
Pecsétviaszgomba kivonat
Rendszeresen szedtem 4 hónapig, lejebb vitte a koleszterinszintemet és a vérnyomásomat is. Cukorbeteg vagyok, arra nem igazán hatott. De azért a diétát sem veszem annyira komolyan, ha van otthon krémes, nem fogok róla lemondani. Most már eltelt pár hét, hogy szünetet tartok, hát a vérnyomásom már újra magassabb és úgy érzékelem, hogy amikor szedem, jobban érzem magam.
Pecsétviaszgomba kivonat
Én egy éve rendszeresen szedem. Fizikai erőnlétem lényegesen meg növekedett. C vitaminnal együtt szedem. Amióta szedem sem a torkom nem fájt, sem megfázva nem voltam. Nekem egy kicsit magas a vérnyomásom, vérnyomás csökkentőt is beveszem, semmi problémát nem okoz. Jelenleg melanoma rákbetegséget állapítottak meg. Széles szegélyt meghagyva kioperálták a rákos területet. Azóta vizsgálatokat végeznek és semmilyen szervben, mellkasban, koponyában, vérben, a nyirok szervekben nem mutatták ki. Természetesen egy napra sem hagytam még ki a szedését. Nagyon bízom benne, hogy segíteni fog a pecsétviaszgomba. A vizsgálatok 3 hónapja folynak. Félek mert ez 4 éve jelentkezett és én nem mentem vele orvoshoz. A gomba szedését 3 3x 1-re növeltem. Tulajdonképpen 1500 mg-os-ra lenne szükségem, gyorsabb és jobb sikeres eredmény eléréséhez. A vizsgálatok eddig biztató eredményt produkáltak. Ennek a betegségnek sajnos sugár, és kemoterápián kívül más kezelése nem nagyon van. Ezeket én nem akarom, nem vállalom.
ImmunoMix
Három hónapja szedem az Immunomix gyógygombát. Menopauzás tünetek miatt és térdizülezi gyulladás miatt keztem el szedni. Egy hónap szedést követően az alvási problémáim lecsökkentek. 7-8 szori éjszakai felébredés kétszerre korlátozódott. Hőhullámaim jelentősen csökkentek. Vérnyomásom nem volt magas, de menopauza alatt emelkedett 130-140/ 80- ra. Mostanra újra visszaállt 110/ 80 körülire. Az álltalános közérzetem is jobb lett ezáltal. Örülök, hogy megismertem a gyógygombát!
OptiMix
A barátnőmtől hallottam pár évvel ezelőtt erről a termékről, amit azóta is rendszeresen használunk. A férjem a magas vérnyomása miatt kezdte szedni a bio ganoderma gombát, és azóta a vérnyomása csökkent. Én megelőzésként szedtem több gombafajtát is. Most az optimixet kezdem ha lejár az 1 hónap pihenőidő, mivel abban az összes gombafajta benne van, amit eddig szedtem. Teljes bizalommal vagyok a gombák pozitív hatására, ezért a szedését nem fogjuk abbahagyni.
Pecsétviaszgomba kivonat
a tályékoztatasból kimaradt hogy vernyomas csökkentövel gyógyszer szedése mellett nem ajánlott
Segítség
Üdvözöljük!
Iratkozzon fel hírlevelünkre és maradjon naprakész az ajánlatokról, eseményekről és termékbemutatókról.
A webáruházunkban árult étrendkiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét. Betegség esetén minden esetben forduljon szakorvoshoz. Kérjük vegye figyelembe, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozást és az egészséges életmódot. A kockázatok és mellékhatások elkerülése végett kérje ki háziorvosa, kezelőorvosa vagy gyógyszerésze tanácsát.
Termékek
Menü
15 000 Ft felett ingyenes kiszállítás!
Termékek
Termékek gomba fajta alapján:
Akciós termékeink:
Válassza a
Mushi AllegraMix termékét- ha szeretné enyhíteni vagy megelőzni az allergiás tüneteit
- ha Crohn vagy IBD – gyulladásos bélbetegségtől szenved
- ha természetes megoldást keres
- ha gyulladásos ízületi- és bőrproblékámáktól szenved
- ha csökkenteni szeretné a gyulladást a szervezetében
- ha támogatná a bélflóra regenerálódását
-25%AllegraMix
8 490 FtOriginal price was: 8 490 Ft.6 370 FtCurrent price is: 6 370 Ft.
Kosárba teszemVálassza a
Immun Plusz csomagot- ha erősíteni szeretné szervezetét
- ha krónikus betegségben szenved
- ha idősebb korosztályba tartozik
- ha stresszes életmódot folytat
- ha szeretné megőrizni egészségét
-10%Immun Plusz csomag
16 770 FtOriginal price was: 16 770 Ft.15 090 FtCurrent price is: 15 090 Ft.
Kosárba teszem
Kiemelt cikkeink: