Kérdés

Tisztelt Doktor Úr!

Édesanyám részére szeretnék érdeklődni, hogy az Önök által forgalmazott készítmények közül melyiket ajánlaná az állapotára való tekintettel.
Édesanyám jobboldali pangásos szívelégtelenségben szenved. Két hónappal ezelőtt kórházba került, mert a felgyülemlett folyadék a tüdejére húzódott. Ezen kívül magas vérnyomása és 2-es típusú cukorbetegsége is van. Fél évvel ezelőtt stroke-on esett át, amely az egyik szemére látásproblémát okozott.
Jelenleg is tapasztal szédülést – főleg álló helyzetben vagy járás közben. Szedi a vérhígítót, vízhajtókat, vérnyomáscsökkentő és cukorbetegségre felírt gyógyszereket, de a lába továbbra is erősen vizesedik. A vércukorszintje jelenleg elfogadható a gyógyszerek hatására.
Ami különösen aggasztó, hogy a februári kórházi kezelése óta szinte teljesen elveszítette az étvágyát, alig eszik, és újra megjelent a nehézlégzés is. Már néhány lépés után kifullad, és ismételten fokozódik a lábduzzanat.
További nehézséget jelent, hogy februárban elkapta az influenzát is, ami nála hosszú hetekig elhúzódott és még mindig köhög, mivel nagyon legyengült az immunrendszere is.
Szeretném megkérdezni, hogy a Mushi készítmények közül melyiket ajánlaná ilyen összetett egészségi állapot mellett?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Andrea

Válasz
2025. április 15.
Tisztelt Hölgyem!
Köszönjük megtisztelő érdeklődését!
Mindenek előtt szeretnénk hangsúlyozni az orvosi gondozás elsődlegességét, rendszerességének szükségességét!
A gyógygombák számos folyamat támogatásával segíthetnek a szervezet egyensúlyának lehetőségekhez mért harmonizálásában. Krónikus betegségek esetén komplex, holisztikus terápiára van szükség, s a gyógygombák fogyasztása esetén is azok kombinált alkalmazása indokolt.
Édesanyja állapota – az Ön leírása alapján – komoly, kiegészítőként mindenképpen a MUSHI ImmunoMix nevű (több gombát tartalmazó) termék fogyasztását javasoljuk 2×1 kapszula/nap adagolásban.
A készítményt tartósan kell szedni, 4 hónap aktív szedést követően érdemes tartani egy 1 hónapos szünetet, majd ilyen ciklikussággal a terápiát folytatni.
A hatóanyagok több jótékony hatással is rendelkeznek, melyek közül kiemelendő az immunerősítés, a szervezet oxigénfelhasználásának javítása, valamint gyulladás- és koleszterinszint csökkentő hatás, értágító, véralvadásgátló hatás, zsírok lerakódásának megakadályozása az érrendszeren belül, stb. Így segítenek normalizálni a vérnyomást és a keringési rendszer működését, s ezek mellett az idegrendszeri működések támogatásában is hasznosak lehetnek.
Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a gyógygombák imént felsorolt hatásai nem azt jelentik, hogy a beállított gyógyszerek helyett elegendő a gyógygombák szedése, mert ezek csak támogatják az orvos által előírt készítmények hatását!
További kiegészítésként meghatározó lenne a táplálkozás rendszerbe foglalt átalakítása (pl. makrobiotikus étrend), a mindennapi, állapottól függően intenzív testmozgás (lehetőleg szabad levegőn), a lelki egyensúly biztosítása célzott gyakorlatokkal, minőségi probiotikum (pl. Probiotix), SzelenoQ10, valamint megfelelő arányú omega 3/6 tartalmú halolaj fogyasztása, illetve jótékonyan hathat egyes gyógynövények alkalmazása, mint pl. galagonya, fehér fagyöngy, fokhagyma, fekete retek, csalán, pásztortáska, eperfalevél tea, stb.
Tisztelettel kívánunk Édesanyjának jobbulást!
Dr. Darnói Tibor

Holisztikus orvos

Kérjen tanácsot szakértőinktől.

Orvosi csapatunk rendelkezésére áll, ha Önnek bármilyen kérdése adódna a gyógygombákkal kapcsolatban.

Írjon nekünk, hogy segíthessünk. A következő e-mail címünkre: ugyfelszolgalat@mushi.hu

Termékek

Termékek gomba fajta alapján:

Akciós termékeink:

  • Válassza a

    Mushi® Süngomba kivonatát (Hericium erinaceus)

    • ha szorongással, depresszióval, alvásproblémával küzd
    • ha gyomor- vagy emésztőrendszeri panaszokat tapasztal
    • ha idegrendszeri problémái vannak vagy kognitív támogatásra van szüksége
    • ha Alzheimer- vagy Parkinson-kórban szenved, vagy megelőzést keres
    • ha agyi teljesítményét fokozná, javítaná a memóriáját vagy koncentrációját
    • ha stressz okozta gyomorproblémák jelentkeznek
    -20% süngomba_hericium

    Süngomba kivonat (Hericium erinaceus)

    Eredeti ár: 5 430 Ft.Aktuális ár: 4 340 Ft.

    Kosárba teszem
  • Válassza a

    Mushi® BIO Hamvaskéreg gomba kivonatát (Chaga)

    • ha gyulladásos eredetű ízületi megbetegedésben szenved (pl. reuma, artritisz)
    • ha természetes módon szeretné erősíteni immunrendszerét
    • ha célja a koleszterinszint csökkentése és a sejtek védelme az oxidatív stressz ellen
    • ha bőrproblémákkal – például pikkelysömörrel vagy ekcémával – küzd
    • ha 100%-ban bio termesztésből származó kivonatot keres
    • ha a magasabb hatóanyagtartalmú kivonatot szeretne szedni
    • ha a tisztább, koncentráltabb formát keres, amiből kevesebb is elegendő a hatáshoz
    -35% BIO Hamvaskéreg gomba (Chaga) kivonat

    BIO Hamvaskéreg gomba (Chaga) kivonat

    Eredeti ár: 9 190 Ft.Aktuális ár: 5 970 Ft.

    Kosárba teszem