Tisztelt Doktor Úr!
Édesanyám párjánál tavaly diagnosztizáltak daganatot a májban, májkapuban és a vesében is. A kemoterápia nem volt hatással a májkapuban lévő daganatra, így nemrég 48 órás infúziós kezelést kapott. Ami viszont annyira legyengítette, hogy a beszéd is nehezére esik.
Kérdésem az lenne, hogy milyen mushi termékeket javasolna számára?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm! S.SZ.
Tisztelt Asszonyom!
A jelen információk alapján a következőket tudom javasolni.
A vese és a máj daganatok megjelenései is összefüggést mutatnak a HPV, EBV, HCV okozta krónikus fertőzésekkel. Ebből kifolyólag ildomos folyamatos figyelmet szentelni a vírusok és a gyulladások visszaszorítására, ezért legalább félévenként egy vírusszerológiai vizsgálatot is elvégezni a tumormarkerek nyomon követésével párhuzamosan.Továbbá májat érintő áttétes tumorok gyakoriak a májon áthaladó és az egész szervezetből itt összefutó érpálya okán és a máj kiválasztó, detoxifikációs munkájának elégtelensége miatt is.
A gyógygombákra vonatkozó publikációk szerint a hernyógomba támogatja leginkább a vesék működését. Mellette a ganoderma méregtelenítő, májtámogató hatása miatt és a nehézfémek megkötésében betöltött szerepe miatt is ajánlom. Természetesen a gyógygombák egy teljesértékű és komplex terápia egyik összetevőjeként fejtenek ki igazán kívánatos hatást.
A következő két gyógygomba egyidejű fogyasztását ajánlom az alábbiak szerint:
Bio Hernyógomba:
Napi 2×1 kapszula reggel és este.
Bio Ganoderma:
2.héttől: 2×2 kapszula reggel és este.
A mikotikumok mellett rendszeresen vigyen be D3-vitamint napi 4000 NE mennyiségben és mellé K2-vitamin komplexet napi 1000 mcg-t, Q10 koenzimet, Omega-3 zsírsavat, illetve a Superum C kapszula fogyasztása is elengedhetetlen a gombák hasznosulását támogatandó.
A Superum C dózis: napi 2×1 tabletta reggeli és ebéd után bevéve.
Ha magas karbamid és kreatinin ill. alacsony GFR értékekkel rendelkezik ne használjon vírusgátlásra L-lizint, mert az ronthat a vesefunkcióin.
Étkezési javallatok
Étrendjéből iktassa ki a gluténtartalmú, xenoösztrogén tartalmú és feldolgozott élelmiszereknek. Legyenek túlsúlyba a keresztesvirágú növények, a káposztafélék, a gluténmentes és alacsony glikémiás indexű álgabonafélék a táplálékban. Fogyasszon sok organikus vagy bio zöldségfélét főként párolva.
A húsfélék közül fogyassza a háztáji libát, kacsát és mangalicát és ezek zsírját a vörös húsok elhagyása mellett.
Fűszerek közül használja többször a kurkuma, fahéj, fokhagyma, oregánó, majoránna, rozmaring, ánizs, zsálya kombinációkat.
Felhívom a figyelmét, hogy a fenti javallataim nem minősülnek kezelési tervnek, kizárólag általános iránymutatásként kezelendőek!
Az átfogóbb és konkrétabb kezelési terv kialakítása érdekében javaslom, hogy foglaljon időpontot egy online konzultációra az alábbi weboldalamon.
https://daganatmentor.hu/
Kívánok mielőbbi gyógyulást!
Üdvözlettel, Dr. Tor János