Tisztelt Doktor Úr!
2019 november végén, december elején arra lettem figyelmes, hogy terheléskor, gyorsabb gyaloglás, cuccolás esetén nehezen kapok levegőt, “fulladok”, s ezzel párhuzamosan, bal oldalon a bordák alatti részben éreztem, mintha ott lenne valami, ami nem fájt, nem fáj. Ami még feltűnt, hogy baloldali fekvéskor recsegő hangot hallottam lélegzetvételkor.
2020.januárban, hasi uh, semmi extra, majd április 1-én tüdőrtg., folt a tüdőn…..CT, igen valami, ami lehet: tbc; tüdőgyulladás, vagy szövettani elváltozás. Nem köhögtem! Bronchoszkópiát, biopsziát visszautasítottam, s visszautasítom. TBC-t kizárták különböző vizsgálatokkal, a klamidia bakteriális, régebbi tüdőgyulladások nyomai jelen vannak, ill.látszanak a tüdő bal lebenyén, s az elváltozások terjednek. Tumormarker -NSE-nem emelkedett, viszont a CEA igen, annak ellenére, hogy a gyomortükrözés, coloszkópia vizsgálatok negatívak.
Kiterjedt rekeszizom sérvet megállapítottak, s reflex is van, de nincs gyomorégésem.
Olvastam a webbeteg oldalon, hogy a reflex miatt nem jól záródó gyomorból olyan gázok, nedvek kerülhetnek a légcsőbe, amik okozói lehetnek tüdőgyulladásnak, majd ebből akár szövettani elváltozás is lehet…
Antibiotikumot kaptam, kétszer. A vizsgálatok április elsején kezdődtek, szeptemberig nem mentem orvoshoz mert panaszom nem volt, szeptembertől újra felerősődött a fulladás a bordák alatt, amivel senki nem foglalkozik….,sem sebész, sem tüdőgyógyász….?!
Milyen gyógygombakészítményt javasol.
70 éves múltam, semmilyen radikális beavatkozást, kezelést nem kérek, ill.visszautasítok.
Várom válaszát!
Tisztelt Hölgyem!
Köszönjük megtisztelő érdeklődését! A reflux (nem reflex) tényleges gyógyulása gyógyszerekkel nem biztosítható, s ugyanezt csak a gombáktól sem ígérhetjük, de alkalmazásukkal a tünetek enyhülése várható. Komplex holisztikus terápiával viszont akár a gyógyulás is elérhető. Ennek hátterében az áll, hogy a gyógyszerek csak tüneti kezelést kínálnak, miközben a háttérben összetett folyamat tartja fenn a zavart. A gyógyulás feltétele ezeknek a zavaró tényezőknek a megszüntetése, ami az említett holisztikus úton érhető el.
Önnek – az említett terápia részeként – a MUSHI ImmunoMix nevű termék fogyasztását javasoljuk 2×1-2 kapszula/nap adagolással (testsúlytól függően) 4 hónapon keresztül, majd egy hónap szünetet követően 2×1 kapszula/nap fenntartó adaggal folytatni a kezelést, 4 havonta egy hónap szünet közbeiktatásával, tartósan.
Szintén támogathatja a gyógyulást, a tünetek javulását egy refluxra hangolt célzott táplálkozási rendszer bevezetése (pl. makrobiotika), a nyálkahártya természetes védelme (pl. rizstea), a bélflóra státuszának rendezése minőségi probiotikummal (pl. Probiotix), a rendszeres fizikai aktivitás (lehetőleg szabad levegőn), a minőségi pihenés-alvás biztosítása, illetve a belső (lelki) egyensúly kialakítása célzott gyakorlatokkal, valamint célirányos gyógymódok alkalmazása (pl. reflux gyógytea-keverékek).
Tisztelettel kívánunk Önnek jobbulást, mielőbbi gyógyulást!
Dr. Darnói Tibor
Kérjen tanácsot szakértőinktől.
Orvosi csapatunk rendelkezésére áll, ha Önnek bármilyen kérdése adódna a gyógygombákkal kapcsolatban.
Írjon nekünk, hogy segíthessünk. A következő e-mail címünkre: [email protected]
Iratkozzon fel hírlevelünkre és maradjon naprakész az ajánlatokról, eseményekről és termékbemutatókról.
A webáruházunkban árult étrendkiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét. Betegség esetén minden esetben forduljon szakorvoshoz. Kérjük vegye figyelembe, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozást és az egészséges életmódot. A kockázatok és mellékhatások elkerülése végett kérje ki háziorvosa, kezelőorvosa vagy gyógyszerésze tanácsát.
Termékek
Menü
15 000 Ft felett ingyenes kiszállítás!
Termékek
Termékek gomba fajta alapján:
Akciós termékeink:
Kiemelt cikkeink: