Tisztelt Doktor Úr!
Édesanyám részére szeretnék érdeklődni, hogy az Önök által forgalmazott készítmények közül melyiket ajánlaná az állapotára való tekintettel.
Édesanyám jobboldali pangásos szívelégtelenségben szenved. Két hónappal ezelőtt kórházba került, mert a felgyülemlett folyadék a tüdejére húzódott. Ezen kívül magas vérnyomása és 2-es típusú cukorbetegsége is van. Fél évvel ezelőtt stroke-on esett át, amely az egyik szemére látásproblémát okozott.
Jelenleg is tapasztal szédülést – főleg álló helyzetben vagy járás közben. Szedi a vérhígítót, vízhajtókat, vérnyomáscsökkentő és cukorbetegségre felírt gyógyszereket, de a lába továbbra is erősen vizesedik. A vércukorszintje jelenleg elfogadható a gyógyszerek hatására.
Ami különösen aggasztó, hogy a februári kórházi kezelése óta szinte teljesen elveszítette az étvágyát, alig eszik, és újra megjelent a nehézlégzés is. Már néhány lépés után kifullad, és ismételten fokozódik a lábduzzanat.
További nehézséget jelent, hogy februárban elkapta az influenzát is, ami nála hosszú hetekig elhúzódott és még mindig köhög, mivel nagyon legyengült az immunrendszere is.
Szeretném megkérdezni, hogy a Mushi készítmények közül melyiket ajánlaná ilyen összetett egészségi állapot mellett?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Andrea

Édesanyja állapota – az Ön leírása alapján – komoly, kiegészítőként mindenképpen a MUSHI ImmunoMix nevű (több gombát tartalmazó) termék fogyasztását javasoljuk 2×1 kapszula/nap adagolásban.
További kiegészítésként meghatározó lenne a táplálkozás rendszerbe foglalt átalakítása (pl. makrobiotikus étrend), a mindennapi, állapottól függően intenzív testmozgás (lehetőleg szabad levegőn), a lelki egyensúly biztosítása célzott gyakorlatokkal, minőségi probiotikum (pl. Probiotix), SzelenoQ10, valamint megfelelő arányú omega 3/6 tartalmú halolaj fogyasztása, illetve jótékonyan hathat egyes gyógynövények alkalmazása, mint pl. galagonya, fehér fagyöngy, fokhagyma, fekete retek, csalán, pásztortáska, eperfalevél tea, stb.
Tisztelettel kívánunk Édesanyjának jobbulást!
Kérjen tanácsot szakértőinktől.
Orvosi csapatunk rendelkezésére áll, ha Önnek bármilyen kérdése adódna a gyógygombákkal kapcsolatban.
Írjon nekünk, hogy segíthessünk. A következő e-mail címünkre: [email protected]
Kérdés címkék
Kérdés címkék
Segítség
Üdvözöljük!
Iratkozzon fel hírlevelünkre és maradjon naprakész az ajánlatokról, eseményekről és termékbemutatókról.
A webáruházunkban árult étrendkiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét. Betegség esetén minden esetben forduljon szakorvoshoz. Kérjük vegye figyelembe, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozást és az egészséges életmódot. A kockázatok és mellékhatások elkerülése végett kérje ki háziorvosa, kezelőorvosa vagy gyógyszerésze tanácsát.
Termékek
Menü
15 000 Ft felett ingyenes kiszállítás!
Termékek
Termékek gomba fajta alapján:
Akciós termékeink:
Válassza a
Mushi AllegraMix termékét- ha szeretné enyhíteni vagy megelőzni az allergiás tüneteit
- ha Crohn vagy IBD – gyulladásos bélbetegségtől szenved
- ha természetes megoldást keres
- ha gyulladásos ízületi- és bőrproblékámáktól szenved
- ha csökkenteni szeretné a gyulladást a szervezetében
- ha támogatná a bélflóra regenerálódását
-25%AllegraMix
8 490 FtOriginal price was: 8 490 Ft.6 370 FtCurrent price is: 6 370 Ft.
Kosárba teszemVálassza a
Immun Plusz csomagot- ha erősíteni szeretné szervezetét
- ha krónikus betegségben szenved
- ha idősebb korosztályba tartozik
- ha stresszes életmódot folytat
- ha szeretné megőrizni egészségét
Kiemelt cikkeink: