Keresés
Close this search box.

A rezveratrol egészségre gyakorolt hatásai

Rezveratrol

Tartalomjegyzék

A rezveratrol egy olyan fitokemikália, amely számtalan gyümölcsben és növényfajban megtalálható. A vegyületnek számos egészségügyi előnyt tulajdonítanak, hiszen többek között felveheti a harcot a gyulladásokkal, a rákkal, valamint a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben. Erős antioxidáns, ezáltal védelmet nyújthat a sejtek károsodása ellen az oxidatív stressz által okozott szabad gyökök ellen.

Az alábbiakban részletesen kifejtjük a vegyület egészségre gyakorolt hatásait. Kitérünk arra, hogy miért jó gyógygombákkal, béta-glükánokkal együtt fogyasztani. Kiderül, mivel érdemes kombinálni a maximális hatékonyság elérése érdekében.

Mi a rezveratrol?

A rezveratrol egy természetes vegyület. A polifenolok közé tartozik, elsősorban a vörös szőlőben, valamint más bogyós gyümölcsökben, illetve néhány növényfajban található meg. A vegyület egy olyan fitonutriens, amely előnyös hatással lehet az emberi egészségre. Kutatások szerint antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy képes lehet semlegesíteni a szabad gyököket, amelyek károsíthatják a sejteket és szöveteket.

A rezveratrol egészségre gyakorolt hatásai

Számos potenciális egészségügyi előnyt tulajdonítanak neki, mint a szív- és érrendszeri egészség támogatása, a gyulladás csökkentése, valamint a rákellenes és az öregedési folyamatok elleni védelem.

Ahogy már említettük, a vegyület antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezhet, számos tanulmány kimutatta, hogy lassíthatja az öregedés folyamatát. Védelmet nyújthat a sejtek károsodása ellen, serkentheti a hosszabb életet segítő géneket. 

Szív- és érrendszeri egészség megőrzése

Több kutatást végeztek vele kapcsolatban a szív- és érrendszeri egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Kiderült, hogy segíthet a szív- és érrendszeri egészség fenntartásában, ezáltal csökkentheti a szívbetegség és az érelmeszesedés kockázatát, valamint javíthatja a vérkeringést.

A rezveratrol hatása különösen a kardiovaszkuláris rendszer, a szív- és az erek egészségének megőrzésében jelentkezhet. Kiemelten védheti a szívizomsejteket, segítheti a megfelelő oxigénszállítást, tisztán és rugalmasan tartja az ereket. Emellett trombózisra való hajlamnál is érdemes használni, hiszen a vérlemezkék összetapadásának gátlásával megakadályozhatja a vérrögök, a trombózis kialakulását.

A fogyasztása a változókorban lévő nők számára is hasznos lehet, ugyanis a szív és az erek védelme mellett jelentős mértékben csökkentheti a menopauzával járó kellemetlen tüneteket.

A gyulladáscsökkentő rezveratrol

A rezveratrol képes lehet csökkenteni a gyulladásokat a szervezetben, ami fontos lehet olyan betegségek megelőzésében, mint az ízületi gyulladás vagy az autoimmun betegségek. Emellett néhány tanulmányból kiderült, hogy a vegyület rendelkezhet rákellenes tulajdonságokkal, amelyek gátolhatják a daganatok növekedését és terjedését.

Harc a cukorbetegséggel

Végül, de nem utolsó sorban egy korábban publikált cikk rámutat, hogy a rezveratrol enyhítheti a cukorbetegség tüneteit. Ezt annak köszönheti, hogy javíthatja a glükóz homeosztázist, csökkentheti az inzulinrezisztenciát, védheti a hasnyálmirigy sejtjeit, amelyek az inzulint termelik, emellett javíthatja az inzulin kiválasztását, javíthatja a metabolikus rendellenességeket. Jótékony hatással lehet továbbá a lipid- és a szénhidrát-anyagcserére.

Hogyan hat a rezveratrol a bőrre?

A rezveratrol bizonyítottan jót tesz a bőrünknek. Az antioxidáns tulajdonságai hatékonyak az UV-szennyezés ellen. Kapcsolatba hozták továbbá az UV-sugárzás káros hatásai által okozott pigmentáció csökkentésével, illetve a kollagénszintézissel egyaránt. Mivel a korai bőröregedés több, mint 80 százalékban függ a külső hatásoktól, mint az UV-sugárzás, így a rezveratrol hatékony megoldást jelenthet a bőr fiatalos megjelenésének megőrzésében. 

Kutatásokból kiderült, hogy a szájon át szedhető változatok önmagukban nem nyújtanak megfelelő hatást, sokkal jobb megoldás bőrön használni, ahol serkentheti a meglévő antioxidáns-védelmet.

Mikor ajánlott a rezveratrol fogyasztása?

  • szív- és érrendszeri betegségekre való hajlam esetén
  • időskori szívbántalmakra
  • meglévő szív- és érrendszeri panaszokra
  • érelmeszesedésre, érszűkületre
  • keringési problémákra
  • magas vérnyomásra
  • magas vércukorszintre
  • magas koleszterinszintre
  • fokozott stresszre
  • szorongásra
  • aktív sportolóknak
  • kimerültség, gyengeség és gyakori fáradtság esetén
  • menopauza idején
  • bőrvédelemre
  • gyulladáscsökkentés gyanánt
  • agyvérzés és trombózis megelőzésére
  • immunrendszer erősítésére
  • fizikai és szellemi teljesítmény növelésére

Mit kell tudni a gyógygombákról és a bennük található béta-glükánokról?

A gyógygombákról köztudott, hogy jelentős mennyiségben tartalmaznak béta-glükánokat. Ezek olyan vegyületek, amelyek többek között a shiitake, a reishi, a maitake gyógygombában is fellelhetőek. Legfőbb előnyük, hogy stimulálhatják az immunrendszer működését, segítve ezzel az immunsejteknek a kórokozók elleni harcban. Emellett serkenthetik az immunrendszeri válaszokat, amivel növelhető a fertőzésekkel és a betegségekkel szembeni ellenálló képesség.

A kutatásokból kiderült, hogy a béta-glükánoknak gyulladáscsökkentő hatásuk lehet, amely segíthet csökkenteni az akut és a krónikus gyulladásokat a szervezetben. Ez főleg az ízületi gyulladás, az autoimmun betegségek és más gyulladásos állapotok kezelése esetén fontos.

Néhány tanulmány szerint helyretehetik a koleszterinszintet, emellett javíthatják az érrendszer állapotát, hozzájárulva ezzel a szív- és érrendszeri egészség fenntartásához. Az antioxidáns tulajdonságaik miatt pedig segíthetnek védelmet nyújtani a sejtek károsodása ellen.

A béta-glükánok emellett képesek lehetnek befolyásolni az immunrendszer működését, szabályozva annak aktivitását és egyensúlyát. Ez fontos lehet az autoimmun betegségek, allergiák és más immunrendszerrel kapcsolatos problémák kezelésében.

Bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a béta-glükán jelentős mértékben hozzájárulhat a nitrogén-monoxid, az egyik leghatékonyabb reaktív nitrogénfajták fokozott termeléséhez a makrofágokban indukálható nitrogén-monoxid-szintáz által. A glükánok egészségügyi hatásai közé tartozik tehát a fertőző immunitás serkentése és a csontvelő-sejtek termelésének aktiválása.

Miért jó a béta-glükánok és a rezveratrol együttes fogyasztása?

A gyógygombák és a rezveratrol együttes fogyasztása tehát hozzájárulhat az immunrendszer erősítéséhez. A glükánok stimulálhatják az immunsejtek aktivitását és növelhetik a szervezet ellenálló képességét, míg a rezveratrol eközben segíthet megelőzni az immunrendszer gyulladásos folyamatait.

Mind a glükánok, mind a rezveratrol gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkezik. Az együtt történő fogyasztásuk segíthet hatékonyabban csökkenteni a gyulladást a szervezetben. A rezveratrol hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség fenntartásához, eközben a béta-glükánok segíthetnek csökkenteni a koleszterinszintet és javíthatják az érrendszer állapotát. Együttes erővel elősegíthetik a szív- és érrendszer egészségét.

Mivel bizonyítható mindez?

A legújabb adatok szerint a glükán és a rezveratrol szintézisén (kémiai folyamat vagy eljárás, amelynek során egy vegyület molekulái kémiai reakciók útján, kisebb tömegű molekulákból épülnek fel) keresztül serkentheti a védekezési reakciókat a növényekben. Ez arra késztette a kutatókat, hogy tovább tanulmányozzák a két vegyület szinergikus (együttes) hatását az egerek immunreakcióira. Mérték a CD4 markerek (tumorsejtek) expresszióját a lépsejtekben, az IL-2 szekréciót (IL-2-t az egyes limfociták – specifikus antitestek – termelik az antigén stimulációt követően) és az antitest választ. Minden esetben igazolták a glükán stimuláló hatását.

Míg a glükán erős és dózisfüggő stimulációt mutatott, addig a rezveratrol önmagában csak kismértékben és csak nagy dózisban volt hatásos. Együttesen alkalmazva azonban ugyanúgy képesek voltak stimulálni az IL-2 szekréciót. (A szekréció elválasztást jelent, a mirigyek váladéktermelő tevékenységére vonatkozik.) A glükán önmagában szignifikánsan, 200%-ra emelte az antitestválaszt, míg rezveratrollal kombinálva négyszeresére növelte ezt a számot.

Egy másik kutatásban pedig azt fejtették ki, hogy a glükán, a rezveratrol, valamint a C-vitamin kombinációjának jobb immunológiai hatásai vannak a ráksejtekre. A két vegyület egyidejű alkalmazása tehát gátolhatja a ráksejtek növekedését. Kimutatták, hogy ezek együttes használata a legerősebb kereskedelemben használt természetes vegyületek kombinációi közül.

Egy másik hipotézis pedig azt sugallja, hogy mivel a glükán közvetlenül képes fokozni a humorális* és a celluláris reakciók egyes típusait, a glükán által stimulált sejtek egyszerűen visszaállíthatják az immunreakciókat a korábbi szintre. Mindezekből arra is következtetni lehet, hogy a glükánok bizonyos esetekben a krónikus immunmérgezés megelőzésére is használhatóak, de ehhez még további vizsgálatokra van szükség.

*Az immunrendszernek az az alrendszere, amely nem sejtekhez kötötten (celluláris immunitás), hanem közvetve, a sejtek által termelt ellenanyagokkal védekezik az idegenként felismert sejtek, antigének ellen. 

 

 

Forrás: 

  1. https://www.healthline.com/nutrition/red-wine-good-or-bad#TOC_TITLE_HDR_3
  2. https://www.healthline.com/nutrition/antioxidants-explained#supplements
  3. https://en.wikipedia.org/wiki/Resveratrol
  4. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4588085/
  5. https://www.researchgate.net/publication/267818253_Synergistic_effects_of_glucan_and_resveratrol
  6. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3509709/
  7. https://dea.lib.unideb.hu/server/api/core/bitstreams/599ac8b9-20c6-44aa-8184-2c7db7968775/content
  8. https://dea.lib.unideb.hu/server/api/core/bitstreams/599ac8b9-20c6-44aa-8184-2c7db7968775/content

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó termékek