Keresés
Close this search box.

Mellrák

Tartalomjegyzék

Az emlők rosszindulatú daganata a mellrák, mely a közhiedelemmel ellentétben, nemcsak a hölgyeket érinti, bár esetükben, hasonlóan a méhnyakrákhoz és a petefészekrákhoz, az egyik leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés. A mellrák rendkívül agresszív, gyorsan áttétet képez, ugyanakkor, a mindenki számára elérhető szűréseken már kezdeti stádiumban kimutatható, ami megsokszorozza a gyógyulás esélyét.

Sajnálatos statisztika, hogy a hetvenes évek óta a mellrák egyre több nőt érint. Pedig, rendelkezésre áll a megfelelő szűrővizsgálat, ami valóban életet menthet. Mint minden daganatos megbetegedésre, a mellrákra is igaz, hogy, ha időben felismerik, rendkívül jó eséllyel gyógyítható. Ennek ellenére, csak Magyarországon minden évben több ezer nő hal meg a mell rosszindulatú daganata miatt, a fiatalok aránya folyamatosan emelkedik.

Egyes magyarázatok szerint ez azért fordulhat elő, mert ez a korosztály kevésbé érzi magát veszélyeztetettnek, ezért ritkábban mennek el a szűrésekre. A másik veszélyeztetett korcsoport a menopauzát átélők, sokan a mell elváltozásait ugyanis ilyenkor a hormontermelés módosulásának tudják be, és ezért nem veszik ezeket komolyan.

A mell felépítése

Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy az emlő nem csupán egy nagy mirigy, szerkezete ennél sokkal összetettebb. A mellet tartó izomszövetek közvetlenül a bordák felett, a mellkason tapadnak meg, ezen kívül zsírszöveteket tartalmaz, ami nagyban meghatározza a méretét. A mirigyes állományhoz tartoznak a tejet termelő lebenyek (lobulus), valamint a hozzájuk kapcsolódó tejcsatornák (doktusz), amikből a tej a mellbimbó felé halad.

Mellrák fajtái

Attól függően, hogy a mellrák hol alakul ki, az alábbi két csoportját különböztethetjük meg. Az elsőbe a nem invazív daganatok tartoznak:

  • Carcinoma lobulare in situ: ez a lebenykéket érintő tumor nem agresszív, mivel általában csak a lobulusra szorítkozik, nem töri át a tejmirigyek falát. Figyelni kell rá, mert idővel rosszindulatú daganattá alakulhat.
  • Carcinoma duttale in situ: a kivezető csatornákban kialakuló daganat, a mellrák leggyakoribb formája. Ez a fajta tumor csak ritkán alakul át rosszindulatú daganattá, viszont jelentősen csökkenti az immunrendszer hatékonyságát, azaz az egyik leggyakoribb mellrák. A daganat nem halad túl a tejcsatornák szövetein. Csökkenti a szervezet ellenálló-képességét, akadályozza az immunrendszer hatékony működését.

Mint minden tumoros megbetegedés, a mellrák kialakulását is több fázis jellemzi. Elsőként a carcinoma in sito – lokalizált karcinoma –, melynek két formája ismert. Mindkettőt a pre-tumoros, azaz daganatot megelőző állapotnak tekintjük, nem tartoznak a kialakult daganatos kórok kategóriájába.

A második, nagy csoportot az invazív emlődaganatok képzik. Az invazív szó arra utal, hogy túllépik saját határaikat, azaz a tumor áttöri a környező szöveteket, majd egy idő után a melleket meghaladó, más szövetekre is kiterjedő áttéteket képez. Fázisai az alábbiak:

  • 0. stádium: Ez a fázis a mellrák kialakulásának kezdete, a daganat 2 centiméter alatti, a daganatsejtek a zsírszövetekben kezdenek szaporodni. Amennyiben ebben a fázisban diagnosztizálják, és azonnal kezelik, a túlélési esély elérheti a 98 százalékot.
  • 1. stádium: a daganat mérete még változatlan, azaz 2 centiméternél kisebb, de a daganatos sejtek már szétszóródtak a mell nagyobb részében. A mellrák ebben a stádiumban, megfelelő módon kezelve, 75 százalékban gyógyítható.
  • 2. stádium: ez a mellrák előrehaladott fázisa, a tumor növekedni kezd a hónalji nyirokcsomók irányába, vagy a mellhez közeli szövetekre terjed. Előfordulhat, hogy a bőrön szabad szemmel is észlelhető.
  • 3. stádium: A mellrák legelőrehaladottabb állapota, amikor a daganat a mell körüli szövetekbe is átterjedhet, kialakulnak az áttétek.

Fontos a rendszeres szűrés, de az önvizsgálat is!

A havonta elvégzett önvizsgálat, azaz az öntapintás igen fontos, azonban ne feledjük, hogy a szakorvosi szűrés mindenképpen ajánlott. Ne hanyagoljuk el, hiszen a rendellenességek korai felfedezése szó szerint életet menthet.  
20 éves kortól érdemes évente elmenni a szűrésre, ami nem tart sokáig és fájdalommentes.

A már említett önvizsgálatra minden nap szánjunk néhány percet. Legjobb, ha fürdés, zuhanyozás előtt, vagy után végezzük el.

Önvizsgálat első lépés: Kezdjük a vizuális ellenőrzéssel. Álljunk egy olyan tükör elé, ahol megfelelő megvilágításban láthatjuk a melleinket. Kidudorodások, vagy az apró gödröcskék megjelenései vészjelzések lehetnek. Figyelmesen ellenőrizzük a mellbimbót és udvarát: visszahúzódásuk, behorpadásuk sokszor a mellrák jelenlétére utalnak. És, bár a hölgyek melle soha nem egyforma méretű, ha alaposan ismerjük testünket, észlelhetjük az „új” méretkülönbségeket, alaki elváltozásokat. Ezek akkor is intő jelek lehetnek, ha a mell nem nagyobb lesz, hanem éppen csökken a mérete.

Önvizsgálat második lépés: a vizuális vizsgálatot követően, fedetlen keblekkel feküdjünk hanyatt, és tapintsuk ki melleink felületét, enyhe nyomást gyakorolva. Nyitott jobb kézzel a bal mellet, majd fordítva (a sorrend nem lényeges). Az önvizsgálat terjedjen ki a mell egész felületére, de főként a hónalj területére, és alsó részére. Minél gyakrabban végezzük az öntapintást, annál hamarabb vesszük észre az esetleges eltéréseket. Folyamatosan ellenőrizzük mellbimbóinkat is. Ha nem szoptatás utáni időszakban vagyunk – bár néhány csepp tej a szoptatás után akár egy évvel is kibuggyanhat – a mellbimbó váladékozása akár rákos elváltozásra is utalhat, de valamilyen fertőzés is elképzelhető.

Veszélyes csomók

A nők körében a mellben felfedezett csomók azonnal riadalmat keltenek, a legtöbben rögtön a mellrákra gondolnak. Komolyan kell venni ezeket, de jó tudni, hogy a csomók túlnyomó része nem jelent rákos elváltozást. Okozhatja a menstruáció, terhesség, ahogyan a változó korban is gyakori a megjelenésük. Ilyenkor a mirigyek megduzzadnak, a mell mérete megnő, és tapintásra szinte mindig fájdalommal reagál. Ha viszont a fájdalom, a diszkomfort érzése nem múlik el, azonnal forduljunk nőgyógyászunkhoz.

Ahogyan már említettük, a mellrák a férfiakra is veszélyt jelenthet – igaz a daganat kialakulásának lehetősége náluk „csak” egy százalék –, ezért nem árt, ha időről, időre ők is elvégzik a fent leírt önvizsgálatot.

Mellrák tünetei

Lássuk most az intő jeleket, amelyek a mellrákra utalhatnak:

    • a mell/mellek méretének megváltozása,
    • a mell/mellek formájának megváltozása,
    • csomók,
    • nedvedző, váladékozó, vérző mellbimbó,
    • a mellek felmelegedése,
    • állandósult kivörösödés a mellbimbó/k körül,
    • behorpadó mellbimbók,
    • „narancsbőrös” mellbőr,
    • Viszkető mell,
    • indokolatlan mellérzékenység, fájdalom,
    • állandósult hónaljtájéki fájdalom,
    • mell vagy mellbimbó bőrének viszketése, hámlása,
    • a karok gyakori zsibbadása, bizsergése.

Ne hanyagoljuk el a mellrák szűrést

Fontos az önvizsgálat, azonban a szakorvosi szűréseket nem váltja ki. Mindkettőt alkalmazni kell ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy évente egyetlen, gyors kivizsgálással, jó eséllyel elkerülhető a betegség súlyosbodása.

Ez a szűrés a mammográfia, ami nem okoz fájdalmat, legfeljebb némi kellemetlenséget. Egy képalkotó eljárás – hasonlít a hagyományos röntgenhez –, aprólékosan megmutatja a mellek szöveti részeinek állapotát, már az egészen kezdetleges elváltozásokra is fényt derít. Amennyiben felmerül a daganat gyanúja, a szakorvos biopsziát, azaz szövetmintavételt végez, ezzel lehet egyértelműsíteni a rák jelenlétét.

Létezik még ultrahangos vizsgálat, mely kimutatja, hogy egy csomó folyadékkal telített, vagy tömör. Az első esetben valószínűleg cisztáról van szó.

A mellrák kialakulásának okai: tények és tévhitek

Számos hajlamosító tényező létezik, amelyek növelik a mellrák kockázat. Elsőként kell megemlíteni az életkort: a betegség jellemzően az 50 év feletti, gyermektelen, vagy 30 éves koruk után szülő nőket érinti. Ugyanakkor a fiatalok körében is egyre magasabb a mellrákosok száma. A betegség kialakulásában az örökletességnek is szerepe lehet.

Rizikófaktor az állati zsírokban és adalékanyagokban gazdag élelmiszerek rendszeres fogyasztása, a túlsúly, a méreganyagok felhalmozódása miatti diszbiózis (bélflóra egyensúlyának felbomlása), ami jelentősen csökkenti az immunrendszer működésének hatékonyságát. Nem javasolt a műszálas ruhaneműk viselete, melyek lehetetlenné teszik, hogy szervezetünk a bőrön keresztül szabaduljon meg a toxinoktól.

Az ösztrogén alapú gyógyszerek, és főleg a fogamzásgátlók rendszeres szedése hozzájárulhat a mellrák megjelenéséhez.

Problémát jelenthetnek a túl szoros melltartók. Bár a tudósok még vitáznak rajta, a felmérések szerint azok a nők, akik nem préselik kebleiket állandóan, ritkábban szenvednek a mellráktól. Ennek oka, hogy a vér, és a benne lévő tápanyagok, szabadabban cirkulálnak a mellekben.

Korábban voltak olyan elképzelések, hogy az abortusz vagy a spontán vetélés növelheti a betegség kockázatát, erre azonban nincsen tudományos bizonyíték. Ahogyan a mellimplantátum és a rák kapcsolatára sem, ugyanakkor az implantátum szivárgása miatt, a szövetek közé jutó szilikon növeli a kockázatot. Az éjszaka dolgozó nők (ápolónők, orvosok, stb.) gyakrabban szenvednek mellráktól, ami a fokozott stresszre, és az alvásciklus felborulására vezethető vissza. Ritkán, de lehet kapcsolat a fizikai sérülések és a mellrák között. Ha egy ütést, zúzódást követően, csomó alakul ki az emlőben, a biztonság kedvéért forduljunk orvoshoz.

A mellrák megelőzése

Ahogyan más tumoros megbetegedéseket, száz százalékban a mellrák megjelenését sem zárhatjuk ki teljesen, ám jelentősen csökkenthetjük a kialakulás esélyét. Ebben segíthetnek a hormon kiegészítők, főleg a pre-menopauza időszakában. Nemcsak a csontritkulást, hanem a mellrák kockázatát is mérsékelhetjük ezekkel.
Rendkívül fontos a rendszeres testmozgás. A hetente legalább öt napon, alkalmanként minimum fél órát mozogjunk intenzíven, mert így rendben tarthatjuk a hormonháztartásunkat, valamint javíthatunk immunrendszerünk működésén.

A mellrák ellen nagyobb védettséget szereznek azok a kismamák, akik 20 éves koruk előtt hozzák világra az első babát, ahogyan a szoptatás időszakának kitolása is csökkentheti a mellrák kialakulásának esélyét.
Megfigyelték, hogy a 14 éves kor után kezdődő menstruáció ugyancsak nagyobb védettséget jelent. Biztosítsuk a megfelelő D-vitamin termelődést, amihez napfényre van szükség. Arra viszont ügyeljünk, hogy 11 és délután 3 óra között, tartsuk távol magunkat a naptól, hiszen ebben az időszakban különösen magas a bőrrák esélyét növelő, káros UV-sugárzás. A D-vitamin mellrák ellenes hatásáról egy kanadai kutatás részletesen beszámol.

Hogyan kezelhető?

A mellrák kezelését befolyásolja a tumor mérete, elhelyezkedése, valamint a beteg egészségi állapota. Leggyakrabban a kemo– és sugárterápiával kezdődik a gyógyítás, amit szükség esetén műtéti beavatkozással kombinálnak. Utóbbinál arra törekednek, hogy csak a daganatot kelljen eltávolítani, így az emlő megmenthető. Alkalmazható a hormonterápia is, ennek lényege, hogy blokkolja az ösztrogéntermelődést.

Sokat segíthetnek a kiegészítő kezelések, például a citromfű kúraszerű fogyasztása. Az ebben található citrál más daganatok mellett, a mellrákos sejtekben is beindíthatja az apoptózist, azaz a programozott sejthalált. Szintén ajánlott a fekete áfonya, a spenót, a cékla, az articsóka, a szőlőmag, a ginzeng, illetve a gyermekláncfű kivonatainak fogyasztása. Utóbbit a Laboratory of Biochemical and Biomedical Research kutatási eredményei is alátámasztják, ezekből kiderül, hogy a levelek és a gyökerek kivonata akadályozhatja a mellrák sejtek szaporodását – írja az International Journal of Oncology.

Jó eredmények érhetőek el a probiotikus és prebiotikus táplálékkiegészítőkkel, ezek a bélflóra egyensúlyának helyreállításával, jelentősen felerősíthetik az immunrendszert, ami így nagyobb eséllyel küzd meg a rákos daganattal.

A gyógygombákról általánosságban elmondható, hogy hozzájárulhatnak a rák megelőzéséhez és kezeléséhez. Az Arkansasi Egyetem kutatói a Journal of alternative and complementary medicine szaklapban közölt tanulmányukban, a shiitake gomba mellrákra gyakorolt hatásait vizsgálták. Megállapították, hogy egyes mellrákos sejtekben, a shiitake gomba fogyasztása programozott sejthalált indíthat el, illetve akadályozhatja a tumor növekedését.

Hasonló tulajdonságai vannak a pecsétviaszgombának, egy kínai és kanadai közös vizsgálat szerint fokozhatja a mellrákos sejtek elhalását, valamint gátolhatja az osztódásukat – a pecsétviaszgomba mellrák ellenes hatásáról bővebben az Enzym and Microbial Technology szaklapból lehet tájékozódni.

Források:
http://aje.oxfordjournals.org/content/early/2011/06/09/aje.kwr091.full
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18425335
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16566671
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S014102290600305X

Kategóriák

Legnépszerűbb termékeink

Iratkozz fel és spórolj!

Legnépszerűbb cikkeink