Shiitake gomba Lo Mein spagetti csirkével
Elsőre az ember könnyen azt gondolhatná, hogy a gyógygombák csak gyógyszerként fogyaszthatók. Ez azonban nem is állhatna távolabb a valóságtól, hiszen egy-egy ételt is könnyedén feldobhatunk gyógygombákkal. Mint bármely más ehető gombát, úgy ezeket is az ételek részévé tehetjük, vagy éppen a közönségesebb gombákat – mint pl. a csiperke – helyettesíthetjük velük. Ha valami finom, laktató fogásra vágysz ugyanakkor szeretnéd élvezni a shiitake gomba nyújtotta gyógyhatásokat, próbáld ki ezt a spagettit.
Hozzávalók:
- 100 gramm szárított shiitake gomba (kb. 3 csésze)
- 4 csésze forró víz
- 200 gramm nyers spagetti
- 1 evőkanál plusz 1 teáskanál pirított szezámolaj
- 5 evőkanál plusz 1 teáskanál szójaszósz
- 6 evőkanál plusz 1 teáskanál olivaolaj
- Fél teáskanál fekete bors, plusz ízlés szerint
- 2 csont és bőr nélküli csirkemell, vékony szeletekre vágva
- 2 evőkanál vörös bor
- Fél teáskanál kukoricaliszt
- 4 nagy tojás
- ¼ teáskanál só
- 2 csésze zellerzöldje
Tegyük a gombát egy közepes méretű hőálló tálba. Öntsünk 4 csésze forró vizet a gombákra majd nyomjuk le egy kis tányérral, hogy alámerüljenek. Áztassuk, amíg a gombafejek megpuhulnak, kb. 30 percig. Szűrjük le a gombákat, 1/4 csésze áztató folyadékot félretéve. Távolítsuk el a szárakat majd szeleteljük fel a gombafejeket vékony szeletekre és tegyük félre.
Melegítsük elő a sütőt kb. 150°C fokra. Forraljunk fel egy nagy lábasnyi enyhén sós vizet nagy lángon. Tegyük bele a spagettit, és főzzük a csomagoláson feltüntetett ideig az al dente állag eléréséig aztán szűrjük le. Helyezzük át a spagettit egy sütőtálba. Locsoljuk meg a spagettit a félretett gombaáztató folyadékkal, szezámmaggal, 2 evőkanál szójaszósszal és 1 evőkanál olivaolajjal; szórjuk meg borssal. Adjunk hozzá ízlés szerint további borsot. Keverjük össze úgy, hogy egyenletesen bevonja, majd terítsük szét egyenletes rétegben. Fedjük le a tálat szorosan alufóliával, és süssük előmelegített sütőben 20 percig.
Eközben keverjük össze a csirkét, a bort, a kukoricalisztet, 1 evőkanál plusz 1 teáskanál szójaszószt és 1 teáskanál olivaolajat egy közepes tálban; majd tegyük félre. Verjük fel a tojást és a sót egy kis tálban, amíg jól össze nem keverednek; tegyük félre.
Amikor a spagetti kb. 10 percig sült, melegítsünk fel a wokban 2 evőkanál olajat közepesen magas hőfokon, amíg illatos és csillogó lesz. Adjuk hozzá a gombaszeleteket; főzzük, gyakran keverve, amíg néhány helyen elkezd barnulni, körülbelül 3 percig. Adjunk hozzá 1 evőkanál szójaszószt; főzzük, folyamatos keverés mellett, 10 másodpercig. Adjuk hozzá a zellert; főzzük, gyakran keverve, amíg a zeller puhul, körülbelül 3 percig, az utolsó 1 perc után hozzáadva a maradék 1 evőkanál szójaszószt. Tegyük a gombakeveréket egy nagy tálba. Ne töröljük ki a wokot.
Tegyünk a wokba 2 evőkanál olivaolajat; melegítsük közepesen magas hőfokon, amíg csillogó lesz. Adjuk hozzá a csirkés keveréket; főzzük, gyakran keverve, amíg a csirke nem rózsaszín hanem teljesen átsült, körülbelül 3 percig. Tegyük vissza a gombakeveréket a wokba; főzzük, folyamatos keverés mellett, amíg átmelegszik, körülbelül 1 percig.
Vegyük ki a sütőből a tálat, és távolítsuk el a fóliát. Keverjük meg a spagettit, amíg a tészta keményítője besűríti a maradék folyadékot a sütőtálban. Egyenletesen terítsük szét a csirkés keveréket a spagettin.
Tegyünk a wokba még 1 evőkanál olajat; melegítsük közepesen magas hőfokon, amíg az olajba csepegtetett tojás azonnal buborékolni kezd. Adjuk hozzá a tojást; főzzük, zavartalanul, amíg a tojás kezd megduzzadni és szilárdulni a wok szélénél, körülbelül 30 másodpercig. Folytassuk a főzést, folyamatosan keverve, amíg a tojás megdermed, körülbelül 1 percig. Kanalazzuk a tojást a csirkés keverék tetejére, és tálaljuk.
Ha inkább máskor kóstolnád meg a shiitake gombát, de mégis szeretnéd valamilyen módon fogyasztani akkor válaszd a Mushi shiitake gomba kivonatát, mely BIO változatban is kapható.