Szakértőink

Dr. Darnói Tibor

Holisztikus orvos

Dr. Darnói Tibor orvosi pályafutását idegsebészeten kezdte, majd háziorvosi szakvizsgát tett. A klasszikus medicina és az alternatív gyógymódok ötvözésével, gyakorlati útmutatóval, komplex terápiás javaslattal segít a betegségek megelőzésében, illetve a gyógyulás útjára lépni.

Orvos-szakmai életút

1993-ban szerezte meg az általános orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd hat év idegsebészeti munkát követően a gyógyszeriparban dolgozott, később letette a Háziorvosi szakvizsgát. Átfogó ismereteket szerzett a mozgásszervi betegségek, valamint a neuro-pszichiátria és a gasztroenterológia területén.

Jelentős fordulatot hozott munkájában, mikor daganatos betegekkel kezdtem foglalkozni. Ennek során nem csupán a stressz szerteágazó vonatkozásaival és az immunrendszer rejtelmeivel ismerkedett meg, hanem felfigyelt bizonyos rendszeresen felbukkanó, sokak által felvetett problémákra és összefüggésekre, amelyeket a betegek említettek a konzultációk során. Mindezek nagyban hozzásegítettek ahhoz, hogy rendszer-szintű értelmezésben mutatkozzon meg a különböző kórképek háttere, ami elvezetett a komplex, holisztikus terápiás csomag megszületéséhez.

További információk: https://darnoitibor.hu/

Fotojako

Mgr. Bachorecz Krisztina

Okleveles holisztikus tanácsadó

Minden változás egy döntéssel kezdődik.

Mgr. Bachorecz Krisztina vagyok, közgazdaságtan és vállalati menedzsment szakon végeztem felsőfokú tanulmányaimat, majd éveken át a szakmámban dolgoztam. Életemben jelentős fordulatot hozott az első gyermekem születése – ekkor számos egészségügyi kihívással kellett szembenéznem, amelyek teljesen új irányba terelték a figyelmemet.

Ez az időszak indított el azon az úton, amely a helyes életmód, a tudatos táplálkozás, a mozgás és az alternatív gyógymódok mélyebb megismeréséhez vezetett. Idővel ezek nemcsak az életem részévé váltak, hanem valódi szenvedéllyé is.

További tanulmányaim nyomán vegán és holisztikus életmód tanácsadói oklevelet szereztem, amely megerősítette elhivatottságomat: segíteni másoknak az egyensúly megteremtésében. Tudatosan és felelősséggel szeretném támogatni mindazokat, akik egészségesebb, harmonikusabb életre vágynak. 

Tanácsadóként és kapcsolattartóként fontos számomra, hogy valódi, hasznos tanácsot adhassak – hiszen én is átéltem, milyen nehézségekkel járhat az egészség visszaszerzése. Munkám során igyekszem figyelemmel és empátiával fordulni mindenkihez, miközben hirdetem a tudatosság és az öngondoskodás fontosságát – testben, lélekben és szellemben egyaránt.

Kérjen tanácsot szakértőinktől!

Szakértői csapatunk rendelkezésére áll, ha Önnek bármilyen kérdése adódna a gyógygombákkal kapcsolatban.

Írjon nekünk, hogy segíthessünk!

Termékek

Termékek gomba fajta alapján:

Akciós termékeink:

  • Válassza a

    Mushi® Kínai hernyógomba kivonatát (Cordyceps sinensis)

    • ha asztmával vagy légúti allergiával küzd
    • ha sportol és szeretné növelni teljesítményét, állóképességét
    • ha javítaná a légzésfunkcióit vagy oxigénfelvételét
    • ha támogatná a máj, vese és tüdő egészséges működését
    • ha krónikus fáradtságban, kimerültségben szenved
    • ha férfi és potencia- vagy libidóproblémával küzd
    -20% Hernyógomba_Cordyceps

    Kínai hernyógomba kivonat (Cordyceps sinensis)

    Original price was: 5 890 Ft.Current price is: 4 710 Ft.

    Kosárba teszem
  • Válassza a

    Mushi® kávét 20% ganoderma kivonattal

    • ha krónikus fáradtságban szenved
    • ha felszeretné tölteni energiatartalékait
    • ha napi kávézását szeretné feldobni egy egészségesebb alternatívával
    • ha szeretné lassítani az öregedés folyamatát
    • ha stresszes, rohanó életmódot folytat, akinek szüksége van extra támogatásra
    • ha kávékedvelő, aki szívesen próbálna ki különleges ízeket és hatásokat