Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, egy adott antigén hatására kialakuló, az esetleges fertőzés elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Ennek a szervrendszernek a működése az immunitásban nyilvánul meg. Ennek a szónak jelentése: védettség, mentesség. Az immunrendszer fő feladata, hogy megkülönböztesse a saját és nem saját, vagyis idegen anyagokat. Valamint, ha idegen anyaggal találkozik, akkor azt eltávolítsa, megsemmisítse. Az immunrendszer a nemsaját alkotók felismerése ellen alapvetően kétféle mechanizmussal védekezik: egy veleszületett, azaz mindenkiben megtalálható úgynevezett nemspecifikus mechanizmussal, és a szerzett, az élet folyamán kialakuló különleges módszerrel. A veleszületett immunitás jellemzője, hogy minden idegen alkotó ellen ugyanolyan mechanizmussal védekezik. Sejtes elemei a fagociták, melyek felismerik az idegen részecske jelenlétét, ami lehet például egy behatoló kórokozó is. A felismerés után a mikroorganizmust bekebelezik, majd elpusztítják.